Torzó

Térjünk most vissza néhány gondolat erejéig Vypeenre!

Délelőtt játszottunk a gyerekekkel, naplót írtunk, olvasgattunk, ha a gyerekek hagytak. Akkor még Márió a téli szünetet tartotta, mert előre tanult a téli szünetben, :) hogy abban a 2 hétben, amíg az apukája itt van, ne kelljen az iskolában kiállhatatlan nőm drákói szigorával küzdenie. Délután, ha nem strand volt a program, akkor beriksáztunk a szállásunktól mintegy 6 km-re lévő kis központba, ahol a kompkikötő volt, ott kompra szálltunk és bekompoztunk Kochinba. Aztán ott kulturálisan programozódtunk. Hat turisztikailag fontos pontról emlékeznék meg a városkából. Kezdjük mindjárt azzal, amelyik sok problémámat megoldotta Kerala politikai berendezkedését illetőleg, de egyben megannyi fejfájást is okozott. India sokszínű vallási térképén az izraelitáknak igen kicsiny hely jutott, az is itt Kochinban. Van egy kicsiny zsinagógájuk és egy negyedük. Ennek a kis zsidó közösségnek a létezése érttette meg velem azt a sok sarlót és kalapácsot. És hogy miért mosolyog a falakról országszerte Lenin, Che Guevara, és , hiszitek vagy nem, itt-ott maga Sztálin képe is ki van ragasztva a falra. Persze, ha India szemszögéből nézem a dolgot, Josivon nyilván kevésbé ütközhetnek meg, mint amikor egy plakátról maga Mao mosolyog az emberre. Ennyit kellett utazzak hát, hogy a pesti viccet végre megértsem, hogy a kapitalizmust is, meg a kommunizmust is a zsidók találták ki, csak az egyiket maguknak, a másikat nekünk. A zsinagóga megtekintésének többször is nekiveselkedtem. Mentem oda riksával 2x is, gyalogszerrel, de valahogy mindig be volt zárva, vagy később nyitott, vagy már be volt zárva, vagy egész egyszerűen annyi eszem volt, hogy szombaton akartam kulturálisan művelődni egy zsidó templomban. Az utolsó kísérletem hétköznap volt, méghozzá nyitvatartási időben. Végigsétáltam a zsidónegyeden, amit igen megszerettem, már korábban. Hangulatos ékszer-, fűszer-, ruhaboltok vannak rajta végig, ahova előszeretettel berángatják az embert a kereskedők, szagoltatnak, tapintatnak, kóstoltatnak, aztán hoppon maradnak. Ennek a negyednek a főútja a templomig kb. 3 km. Ezalatt kb. 20 riksással kell megértetni, hogy sétálni szeretnék, és igen, nézze meg jól, nekem is van lábam, még ha sápadtka is. Szóval elérkeztem a templomig, és láss csodát, nyitva is volt. Elképesztően felkészültnek éreztem magam, ugyanis, hogy ne tudjanak kifogni rajtam, sapkát is vittem, így a mindenre felkészült utazó nyugalmával elindultam a bejárat felé. Ugyanezzel a lendülettel elindult felém egy pasas; gondoltam magamban, na, te aztán nem fogsz ki rajtam, sapka a fejemen, kereszt a pólóm alatt, pénz a zsebemben, ha esetleg beugró van Isten házába. Be kell, hogy valljam, bár nem szívesen, kifogott rajtam a bibsi. Vadul mutogatta, hogy hosszúnadrágban mehetek csak be. Akkor most mi legyen? Kétségbeesett tekintetemre készségesen elkalauzolt a közeli hosszúnadrágboltba , ahol a piaci ár ötszöröséért akartak rám hegeszteni egy nem éppen az én ízlésemnek tetsző pantallót. Szégyenszemre némi alkudozás után meghátráltam. Itt szeretném megjegyezni, csak csatát vesztettem, nem háborút! Visszatérek! És ha a palesztinok ügye el is bukik, én biztos bemegyek abba a templomba!

Visszafelé séta kis kerülővel, mert a kettesszámú látványosság a holland palota. Ott leszurkoltam a kb. 15 forintos belépőt, és megtekintettem a majdnem tök sötét termekben kiállított festményeken Kochin történelmének nagy személyiségeinek fizimiskáját. Nem lehet itt nehéz történelmet tanulni, mert az összes előkelőségnek ugyanaz volt a neve. Egy táblán ki voltak rakva uralkodásuk dátumával a nevük, de bőven elég lett volna annyi, hogy mondjuk a dátum sorba a dátumok, a nevek sorába az első ős megnevezése, utána meg csak szép sorban az ismétlőjel, kb. 10-15 dátumon keresztül, aztán egy keresztnévváltozás (nyilván valami renitens anya, vagy csecsemőhalál) és újra az első név. Sok nyomdafestéket spórolhattak volna.

Innen vissza a partra a komphoz, ahol kiderült, hogy csak 16 órakor megy visszafelé. Így séta a parton, ahol a kínai halászhálók vannak. Megálltam egy kókuszárusnál és kértem egy kókuszt, ő, ahogy azt kell, lecsapkodta macsétájával a tetejét, retkes kezével beledugott egy szívószálat, én adtam neki egy százast, ő azt gondosan zsebre vágta, majd elkezdte kiszolgálni a következő kuncsaftot. Én vártam, utána majd csak visszaad, és közben mellém lépett egy fehér ember és megkérdezte

-How much?

Én az igazat mondtam neki:

-I don’t know!

Majd odaszóltam magyarul pár kedves és válogatott szót a kókuszembernek. Mire a fehér fej odaszólt hozzám, hogy magyar vagy? Ezután elbeszélgettünk, kiderült, hogy Melbourne-ben született és él, és jól ismeri a gyerekkori barátom éttermét, aki Ausztráliába szakadt, és magyar éttermet nyitott Melbourne-ben. Megkértem, ha hazatér, látogasson el ismét és adja át forró üdvözletemet Indiából Viktornak!

Ti is látogassatok el oda, ha arra jártok, nagyon finoman főznek és kiváló a kiszolgálás. Budapest étterem és pálinkabár a neve!

(Viktor, jössz egy pár sörrel!)

Ezután megszereztük a visszajáró nagyobbik részét, bár a nagykés a kereskedőnél volt, de mi magyarok a nagyvilágban összetartunk, ugye!

Betértem egy ebédre valami puccos étterembe, ahol chilis csirkét kértem. Kihozták külön tálon a szárnyast és a rizst. Mikor elkezdtem falatozni, akkor jöttem rá, hogy itt miért olyan sok a vegetárius. Ízre finom lenne, de ebben az étteremben találkoztam először az indiai csirkefeldolgozással. Amiről pillanatnyilag kétféle elképzelésem van, az egyik, hogy van valami csirke nagyságú tojásszeletelő féléjük, és abba tolják be a szerencsétlen szárnyas porhüvelyét. Azt forgatják és szeletelgetik. A másik számomra elképzelhető módszer, hogy az evésre szánt szárnyassal lenyeletnek egy kibiztosított kézigránátot. Persze az is lehetséges, hogy az indiai csirkének anatómiailag több csontja van, mint az európai rokonának. Itt, ahol most lakom, sok baromfi kapirgál, külsőleg semmi nem látszik az eltérő vázszerkezetből. Jönnek, mennek, kotkodácsolnak, és ha egy papucsot vágok egy elszemtelenedett tik-hez, ugyanolyan kárálva veszi menekülőre, mint hazai rokonai. Eddig csak egy aprócska eltérést figyeltem meg. Hogy az itteni kakasoknak oly mindegy, hogy éjjel egy van, vagy éppen jön fel a Nap, ezek az éjszaka összes órájában képesek kukorékolni.

Szakácsnénk is így készíti a csirkét, persze mit tehet szegény pára, így hozzák neki a piacról.

Lévén nem vagyok cupákolós típus, teljesen leszoktam a csirkeétkekről.

Egy merész váltással térjünk is át a következő nevezetességre, ami a zsinagóga után a legmélyebb benyomást tette rám......

Egy még merészebbel hagyjuk is abba: kb. mikor idáig jutottam a fenti irományban, elszállt a tápja a számítógépemnek, aztán le is merült, és nem fértem hozzá az irományhoz, aztán azóta rengeteget utaztam, voltam a hegyekben, voltam az elefántok földjén, teaültetvényeken, madárrezervátumban, ahol engem néztek madárnak, aztán hétvégén egészen fent Észak- Keralában, és holnap hajnalban indulok egészen le délre, ahol három óceán találkozik. Utaztam 10 órát 300 km távolságra, másztam hegyet és láttam valódi élő isteneket. Remélem, meg tudom majd írni magamnak, mert mostanában, ha írhatnékom van, mindig valami járművön döcögök.

Befejezésképpen csak annyit biggyesztenék még ide, hogy átutazóban jártam ismét Kocsinban, egy napfényes péntek délelőtt, és gondoltam, itt az alkalom, hogy beugorjak a zsinagógába! Ha hiszitek, ha nem, takarították, tehát nem lehetett bemenni! :-) Jelzem, nem adom fel!
Valamint még azt tartom fontosnak feljegyezni ide, hogy megtaláltam az anatómiai különbözőséget az indián csirke és honi rokona között. A terjengős leírás helyett kérem esetleges olvasóimat, hogy a mellékelt linkre kattintva saját szemükkel győződjenek…

Köszönöm!

http://picasaweb.google.hu/masoko01/Kerala11#